Dél-Koreai , Tajvani és Thai

Koreai , Tajvani és Thai sorozatokkal foglalkozik

IRIS

 


20.rész

Rövid ismertető:
Kim Hyun Joon és barátja Jin Sa Woo a különleges erőknél vannak kiképzésen. Kiemelkedő teljesítményeik miatt megtalálja őket egy titkos kormány szervezet az NSS. Szigorú és kemény kiképzésen esnek át majd következnek kezdeti bevetéseik. Társuk lesz Seung Hee, az ügynökség terror-elhárító csoportjának vezetője (mellesleg mindkét srác szerelme).
Szabadságukról küldik őket Magyarországra, ahol viszonylag könnyen sikerül teljesíteniük a feladatukat Hyun Joon pedig még egy egyszemélyes küldetést is kap.

Ez az a pont ahol elindul a történet majd a múltból is ide térünk vissza. Ekkor áll ugyanis Hyun Joon élete még ennél is jobban a feje tetejére. Miután sikeresen elvégzi a feladatát, üldözni kezdi őt az észak-koreai titkos szolgálat, segítség helyett pedig saját ügynöksége köztük legjobb barátja is hajtóvadászatot tart ellene.
Mondanom se kell, ő is tudni akarja miért, valamint bosszút is akar főnöke ellen.

Bevallom én az első és második részt szenvedve néztem végig. A múltba inkább csak lassan ismertetik a szereplőket stb. De ahogy újra a jelenben találjuk magunkat felpörögnek az események és egy fantasztikus és izgalmas sorozatot kapunk. Az alkotók igen sok pénzt fektettek bele, a színészek is a legtöbbet hozták ki magukból... és vajuk be a helyszínek se rosszak. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

 

 

 

Szereplők:

Lee Byung-Hun
Kim Tae-Hee
Jung Joon-Ho
Kim Seung-Woo
Kim So-Yeon
T.O.P

Elözetes:

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 8
Heti: 98
Havi: 573
Össz.: 177 215

Látogatottság növelés
Oldal: IRIS
Dél-Koreai , Tajvani és Thai - © 2008 - 2024 - yubin.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »